Lesznai Anna
KIS MESE A SZENT NÉNIRŐL ÉS A CSODATÉVŐ CIPŐKENŐCSRŐL
Hol volt, hol nem volt egy pár cipő. De ez a szegény cipő rosszul járt. Nem is a cipő járt rosszul, hanem gazdája, mert az a rendetlen szokása volt neki, hogy mindig erősebbet lépett bal lábára, mint a jobbra. Miért aztán az történt, hogy bal cipője hamarosan elkopott, tönkrement. Fogta erre az ember a bal cipőt; kidobta ablakán, egyenest be a folyóba, mivelhogy ablaka alatt éppen egy nagy folyó folydogált. A másikat, a jobb lábra valót meg betette egy üres szekrénybe: hátha még valamikor hasznát veheti. Ott állott a szegény cipő magányosan, és mert napokig nem nézett felé senki, így sóhajtott:
Hej, párom, párom,
Miért nem vagyunk lábon!
Miért nem szabad járnom,
Jó suvikszra várnom,
Hej, párom, párom.
Egyszer egy eleség után kutató kis egér tévedt a szekrénybe. Mérgesen futkosott ide-oda:
Miért is jöttem én ide
Üres szekrény belibe.
Üres szekrény, üres has
Ez aztán a nemulass.
- Kérem, kérem, hát én nem vagyok senki? – szólalt meg sértődötten a cipő.
- Bocsánat – szól az egér –
Durva tévedésemért,
De higgye el nem csoda,
A sorsom oly mostoha.
Nem is láttam kegyedet
Úgy fájlalom begyemet.
Három éjjel, három nap
Böcsületre – egy falat
Sem került a számba.
- Párját vesztett topán nem megy cipőszámba – vágott szavába a cipő.
Nem is igaz élet
Pár nélküli élet.
Kecses, becses párom
Miért nem vagyok véled.
Csiklandós kefétől
Bús bőröm nem éled,
Nem illet már fénymáz,
Gondozás, kímélet.
Délceg nyikorgással
Nem nyűvöm a járdát.
Célt tévesztett már a cipő
Ki elveszté párját.
- Igaz kérem, ez is nagyon szomorú – mondotta a jószívű egér – s talán, ha meg tetszik bízni bennem, segítségére lehetnék.
Úgyis járok eleségért
Járhatok hát feleségért.
Meg se állok, meg se hálok,
Míg párjára nem találok.
Megörült erre a cipő, és nagy hálálkodással elfogadta az egér szívességét.
A kis egér pedig menten útnak indult, ment, ment, ki az üres szekrényből, ki a szobából, le a lépcsőn, fel a járdán, fel a hídra. De árva cipőt nem látott sehol. Merre tartson már most a kis egér. Tétovázva állott meg a híd közepén egy tisztes kőszobor árnyékában. Olyan nénit ábrázolt ez a szobor, aki életében minden bajban levő emberfián segített, aki útjába akadt. Ezért lett belőle holta után híres szent. Biztosan ezért is állították ide a hídra, hadd vigyázzon a korláton tornázó rakoncátlan gyerekekre: nehogy bepottyanjanak a folyóba vagy éppen egy méltósággal arra pöfékelő hajó kürtőjébe. Huh, ez lenne csak borzalmas esés! A szent néni szobra előtt megállott a kis egér és felcincogott:
Éhes vagyok, de nem bánom,
Csak az árva cipőt szánom.
Feledem a reggelit,
Ki hasat félt, az gaz itt!
Jó útra ki igazít?
Hol lelem az igazit?
Hát egyszerre csak azt látja, hogy a kőből faragott szent néni lemutat kőkezével a híd szélső pillérje alá. Menten odanéz a kis egér. Van ott egy irdatlan nagy szemétdomb: csak úgy nyüzsög rajta a sok elhajított, régi cipőféle. Megörült a kis egér, amikor meglátta őket. Elkiáltotta magát:
Uraim, hölgyeim,
Toprongyos topánok!
Hírhozó hirnökül járulok hozzátok.
Párját vesztett cipő
Becses élettársa
Jelentkezzék nálam,
hogy a párját lássa.
Ismertető jelek:
Negyven, angolsarok.
Rögtön címre kísér a kis egérfarok.
Lett erre nagy zűrzavar. Minden rongyos cipő kiabálta:
Itt vagyok, itt vagyok!
Jó, hogy párra akadok.
Hogy ismerje meg a szegény egér barátjának igazi párját? Nem tudott választani. Visszafordult tehát útbaigazításért a magányos cipőhöz. De jaj! Alig ért a híd közepéig, hát egyszerre csak szembe jön vele egy óriás, nagy, fekete macska; szeme zöld, karma éles, bajsza hosszú.
Rettenetes volt. A kis egér úgy megijedt, olyan szívdobogást kapott, hogy nem bírt továbbmenni, nem tudta mivé legyen. De hát nagy szerencsére ott volt megint a kőből faragott szent néni. Hozzá menekült a kis egér, és meghúzta magát az ő palástja kőredői között. Ott volt, meg se mert moccanni. De mire este lett, óvatosan megindult, fürkészett, mászott a kőráncok között, s feljutván a szent néni kinyújtott tenyerébe, onnan körülnézett. Hát a macska nem volt sehol.
Égnek állott szőröm szála,
De immár mennyeknek hála,
Eltakarodott a macska,
Szabad ismét az utacska.
Négy kis lábom gyorsan járjon,
Cipő hiába ne várjon! – örvendezett
az egér.
Erre egyszerre csak megszólal a kőből való szent néni, olyan édesen csengett a hangja; mintha befőttes üvegek csendülnek össze a teli kamrában.
A jószívű kis egér
Tenyerembe belefér.
Ki pajtását nem felejti,
Tenyerem azt el nem ejti.
Kezemben leld szerencséd,
Cipőkrémes szelencét:
Kit beken e cipőkrém,
Az a cipő sose vén,
Sose szakad, mindig ép,
Láb nélkül is maga lép.
Mikor a kis egér meghallotta ezeket a bűbájos szavakat és meglátta maga előtt a bűbájos szelencét, hamarosan megragadta a kincset, jó szorosan körültekerte a farkával, hogy el ne veszítse, és szaladt vele hazafelé. Nyomában csörömpölt a farkára kötött szelence.
De mire a szekrényhez ért, nem tudott bemenni, mert valaki bezárta ajtaját. No erre nekilátott a kis egér és addig rágta, rágta a kemény fát, míg egy nagy kerek lyukat nem rágott belé: bebújt rajta. Bebújt nyomában a szelence is.
- Isten hozott pajtás, mi jót hozol nekem, szegény özvegy cipőnek?
- Jó hírt, jó hírt! – cincogta a kis egér.
Éhség, szomjú semmi már,
Híd alatt vár árva pár.
- De hisz járni nem tudok,
Híd alá el hogy jutok?
- Farkamon leld szerencséd,
Cipőkrémes szelencét.
Kit beken a cipőkrém,
Az a cipő sose vén
Sose szakad, mindig ép,
Láb nélkül is maga lép.
Ó be áldott ez az óra
Kopott sorsom fordul jóra.
Jaj, de nincsen kefe, rongy,
Ki kenjen be, bölcset mondj.
Nem is mondok, de teszek,
Kencét bajszomra veszek,
Bajszom bőröd keni be,
Úgy indulunk sebtibe.
Így is történt. Most már tudott járni a cipő. Hát útjukban keresztül kellett menni az éléskamrán. Teli voltak ott a polcok minden jóval, a kis egér pedig már három napja nem evett. Egyszerre csak megcsendül mellettük egy gyönyörű befőttesüveg, olyan édesen csengett hangja, mint a szent nénié, mikor a hídon megszólította a kis egeret.
- Hej éhes egér!
Nem étel a kence,
Mit néked a bűvös
Cipőkrém-szelence?
Mit annak a mások baja,
Kinek nincsen teje-vaja,
Cipő fusson, te meg itt
Egyél villásreggelit.
- Csúnya kompót, csúf beszéd,
Hasba rúglak, repedj szét!
És a bűvös szelence úgy oldalba csördítette a befőttesüveget, hogy az menten kettérepedt:
- Mert a szeretet a fő! – kiáltotta a cipő. És már lenn is voltak az utcán.
Piff-paff, épp akkor pofozta a mérges suszter bácsi kisinasát a kapu előtt. De amint meglátja a magában járó cipőt, hát hirtelen csak elereszti a gyereket, és fut a csuda után. Nyakon is csípte és bezárta a kirakatába két ablaktábla közé. Ott állott most a szegény fogoly cipő kuncsaft-csalogatónak. Este hazament a suszter bácsi, bezárta a boltját, a kisinas is kikullogott utána. Neki kellett volna betenni a kirakat tábláját. De ő nem ezt tette ám, - várt, míg a suszter bácsi befordult a következő sarkon és kiöltötte utána a nyelvét. Ez nem volt szép tőle, de most még csúnyábbat tett. Fölvett egy jó kis kerek követ, és teljes erejével belehajította a kirakat kellős közepébe. Aztán hazament özvegy mamájához, hogy elvigye neki azt a kis borravalót, amit jószívű kuncsafttól kapott, mert jó kisfiú volt a suszterinas, csak az a baj, hogy sok pofont kapott.
Nohát azalatt mi történt a fogoly cipővel? Mikor a kis kavics beverte a kirakatot, a cipő menten kiugrott belőle. A kis egér, aki hűségesen várt rá, utánairamodott, nyomukban csörömpölt a bűbájos szelence. Szerencsésen elértek a híd alatt várakozó cipőnéphez. Volt ott nagy kiabálás. Mind a régi bakancs kitátotta lyukait, úgy ordították:
Bűbáj krémmel engem árassz,
Párodul is engem válassz!
Tétovázva miért állasz?
Soká késik már a válasz!
De a szép fényes, magában járó cipő sehogy sem ösmerte meg a párját. Kenjük be csak sorra mind, majd kisül, hogy melyik az igazi!
Hát lett erre nagy kenegetés.
Kent a cipő az orrával,
kent az egér a bajszával.
Sürög-forog a szelence,
Fogytán már a bűvös kence.
Bíborodott, hajnalodott,
Minden cipő megújhodott,
Láb nélkül is lábra kapott.
Hát most már, hogy mind szép fényesek voltak, egymásra ösmertek a cipők. Bakancs a bakancshoz, csizma a csizmához, lakkos a lakkoshoz, sárga a sárgához, kicsi a kicsihez, papucs a papucshoz, minden cipő kerül igazi párjához. Elindultak mind szép sorban, föl a hídra a város felé. Legutóbb jött a kis egér, nyomában csörömpölt a szelence: de bizony majdnem üres volt már! Szomorkodott a kis egér is, mert a nagy pucolásban, kenegetésben tövig lekopott a bajsza.
Korgó gyomor, keresés,
Koplalás és vikszelés,
Lapos bendő, nagy hajsza,
Ej haj, sej haj,
Ettől kopik kis egérnek a bajsza.
Épp akkor indult el munkába a kis suszterinas is. Nagy búsan ment, mert megbánta már, hogy beverte a kirakatot. Amint megérkezett a szent néni elébe, megállott és összetette a kezét:
- Édes szent néni – mondotta -, bocsáss meg nékem, hogy tegnap követ hajítottam a majszter úr ablakába! De hidd el, nehéz a sora a suszterinasnak.
Tíz pofon jár mindennap,
Enni meg csak egyszer kap.
Nézd meg kérges tenyerem:
Még sincs nékem kenyerem.
Hát, se szó, se beszéd, leereszti erre a szent néni a kezét s egy jó nagyot csap a kis suszterinas kezére:
Ez a verés reád fér.
Kicsit fáj, de nagyot ér.
Mert a szent kéz-verte kéz
Ügyesebb, mint majszter-ész:
Jó munkával rögtön kész.
No, ezt is megkaptam volna -, gondolta a kisinas, aki nem érte fel ésszel a szent néni beszédét; csak azt hitte, megint verést kapott, mint rendesen, s ment a suszterbolt felé. Tipp-topp, tipp-topp, észre se vette, hogy nyomon követi őt (hej, rég nem láttatok annyit) huszonnégy pár vadonatújjá újhodott cipő. Legvégül jött a kis egér, farkán csörömpölt a bűvös szelence. A suszter bácsi kinn állott a bolt előtt. Vérben forgó szemekkel kiabálta:
Szegény suszter, jaj nekem!
Mit eszik hét gyermekem?
Szegény szívem megszakad,
Betörött a kirakat.
Ára 500 forint volt,
Többet ért meg mint a bolt.
Ha a tettest meglelem,
Szedte-vette-teremtette,
fene ette mér’ is tette:
Ha nem fizet mást helyette,
Kettévágom, megverem.
Odaért a kis suszterinas s letérdelt a suszter bácsi elé.
Majszter uram nem bánom,
Vesse le a nadrágom,
Mogyorófa-vesszővel
Verjen egész erdővel:
Kezembe egy kő akadt,
Beszakadt a kirakat.
Istenem, mi történt erre? A suszter bácsi olyan csudát látott, hogy összecsapta a két kezét, elfelejtett pofozni, a szája tátva maradt, a szeme kimeredett: huszonnégy pár vadonatúj cipő követte a kis suszterinast, s meg sem álltak mellette, hanem egyenesen belépkedtek a boltba, s szép sorban felállottak a polcra. Lett erre nagy öröm, vigalom. A suszter bácsi átölelte a suszterinast s így zokogott:
Gazdag ember lett belőlem.
Nem kapsz többé pofont tőlem.
Hét kis kölyköm jóllakik,
Te leszel a nyócadik.
Hát bementek ők is a boltba. A suszter bácsi örömében nem dolgozott semmit, de a kisinast csak mi leli, kezibe kapja a majszternek való munkát és a
Szent kéz-verte kéz
Ügyesebb mint majszter-ész,
Jó munkával rögtön kész.
Egy óra alatt három pár csizma készült el remekbe. Most már megértette a szent néni mondókáját. No! – álmélkodott a suszter bácsi:
Ily ügyeset sose láttam,
Te leszel eztán a társam.
A haszonban felezünk,
Jól megtöltjük a belünk,
Békés leszen kebelünk,
Sok kis susztert nevelünk,
Isten-áldás mivelünk!
Most pedig csapjunk egy hét határra szóló lakomát! Így is lett.
Meghíttak a lakomára minden szomszédot, azok mind szépen felöltözködtek; s hogy mentől díszesebbek legyenek, ki-ki vásárolt egy pár magában járó cipőt a suszterboltban. Csak úgy pengett az arany a kasszán. Köztük eljött az a bácsi is, kinek az volt a rossz szokása, hogy mindig a bal lábára lépett erősebben, mint a jobbra. No, most aztán kapott olyan magában járó cipőt, melyet nem nyűhet el soha.
Hát megkezdődött a lakoma, hivatalos volt arra a kis egér is, de szegény nem mert elmenni, mert szégyellte a tövig kopott bajuszát. De mert nagyon éhes volt, térült-forgott maga körül, s nagy bújában kinyalta a megmaradt cipőkrémet a farkára akasztott bűvös szelencéből. Hát csak kinőtt erre a kis egér bajsza, úgyhogy tízszerte hosszabb lett, mint azelőtt. A lakoma már javában folyt, mire ő odaért. Folyt a bor is, koccintgattak, már ott tartottak, hogy a suszter bácsi brúdert ivott a kis suszterinassal, de még a huszonnégy pár magában járó cipővel is. Csak úgy cuppantak örömükben a csókok. A kis egér ott ült az asztalfőn a suszterinas mellett, ők is összecsókolóztak. Uram Isten, mi történik erre? Alig kente a kis egér bűvös-bájos cipőkrémes bajszát a suszterinas orra alá, egyszerre csak bajsza serkent a kis suszterinasnak is. Nőtt a bajusz és vele nőtt a kis suszterinas,menten nagylegény lett belőle. Megörült ennek az öreg suszter bácsi:
No fiam, már legény lettél,
Fényes bajszot növesztettél.
Van a házban lány elég,
Akad köztük feleség.
Szólt erre a kis suszterinas (nem kisinas az már, hanem nagylegény):
Megkövetem a gazdát,
Adja nekem Zsuzsikát.
Tegnapelőtt, este még,
Együtt csórtuk a zsemlét.
Nekem adta a nagyobbat,
Nem ösmerek nála jobbat.
Tenyerébe csapott erre a gazda.
Ez aztán a derék vő,
Holnap lesz az esküvő!
A párját lelte cipő pedig így szólt az egérhez:
Kisinas és szerencse,
Befőtt, bajusz, szelence,
Cipő, cica, hídpillér,
Szent néni és kis egér,
Kis mesébe mind befér.
Minden szépen rendbe jő,
mert a szeretet a fő. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
