A csepeli IRODALMI MARATON című verseny honlapja
A csepeli IRODALMI MARATON című verseny honlapja
Tartalom
KRONOMÉTER...

 

 
KÉRÜNK, REGISZTRÁLJ!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜPONTOK
 
PIANO MUSIC
 
JÖTTEK, LÁTTAK, ...
Indulás: 2007-09-04
 
MYSTAT
 
> CSEPEREDŐK VERSENYE
> CSEPEREDŐK VERSENYE : I. FORDULÓ: RADNÓTI 100

I. FORDULÓ: RADNÓTI 100

Szerkesztette: Sz.Gábor Ágnes  2009.12.03. 03:35

Kedves Cseperedők!

 

A III. Irodalmi Maraton első fordulójának feladatsora a 100 éve született Radnóti Miklósról szól. Ebből a tragikus életből és gazdag életműből csak kis „morzsákat” szedegettünk ki, azok közül is a költő egy bizonyos életszakaszához, az 1930-as évek elejéhez kapcsolhatókat.

Olvassátok el minél több versét, gyönyörködjetek bennük! Közben „nyomozzatok” egy kicsit a kérdések megválaszolásához, és – szokás szerint – a kreativitásotokra is számítunk. Jó olvasást, fejtörést és alkotást kívánunk!

A feladatsor megoldásának határidejét 2010. január 3-ig, meghosszabbítjuk.

A megoldásokat az irodalmimaraton@freemail.hu címre küldjétek, mely egyszersmind jelentkezésnek is minősül. (Azért kérjük szépen, hogy a jelentkezési űrlapot is töltsétek ki, és továbbítsátok nekünk.)


    

 

CSEPEREDŐK – I. FORDULÓ

RADNÓTI 100

(Elérhető pontszám: maximum 40)

 

  1. SZELLEMI  KALANDOZÁSOK  (0-3 pont)

 

Milyen hatásokra születtek Radnóti Miklós afrikai és maláj népdal-átköltései? Legalább három hatást említsetek!

 

  1. Mi a címe a költő néger népmese-fordításainak? (0-1 pont)

 

 

  1. PÁRIZS (2+1= maximum 3 pont)

 

Milyen értelemben volt fontos Radnóti életében az 1931-es rövid párizsi tartózkodás? Mely versei születtek ebből az élményből? Segítségül a rövid idézetek:

 

„…régi csókjaik ezre előttük

aranydióként kopogva csüng a fákon.”

 

„…tán fönn összeveszett

     a hegytetőn most a fiatal meg

     az öreg erdő…”

 

„élünk Párisban itt és füstöl homlokunkról a honvágy,”

 

  1. „BŰNÖS” VERSEK  (2+3= maximum 5 pont)

 

Alább két csoportban verscímeket sorolunk fel. Ezek miatt a versek miatt a költőnek, sajnos, kellemetlenségei adódtak a közízléssel és a hatóságokkal is. Nézzetek utána, hogy mi volt versei (és a költő) ellen a vád, és milyen büntetést kapott! Majd keressétek ki a kötetből ezeket a verseket, olvassátok el, és röviden fogalmazzátok meg: szerintetek ma elítélnék vagy megbüntetnék Radnótit ezekért a szövegekért?

 

a)      Arckép; Pirul a naptól már az őszi bogyó;

 

b)      Táj, szeretőkkel; Tápé, öreg este; Tavaszi vers; Keseredő; Elégia egy csavargó halálára; Kis kácsa fürdik

 

  1. EGY ÉLET SZEREPLŐI  (0-8 pont)

 

Radnóti Miklós kedves tanárait, barátait, jó ismerőseit hosszan lehetne sorolni. Így most néhányukat említjük. Kik voltak ők, mennyire álltak közel a költőhöz, és milyen tevékenységet folytattak?

 

Bálint György és Csillag Vera

Buday György;

Dési Huber István;

Forgács Antal;

Ortutay Gyula;

Sík Sándor;

Szalai Imre;

Tolnai Gábor.

 

  1. EGY BARÁT  (2+1+1= maximum 4 pont)

 

Az előbbi névsorból az egyik barátja emlékére írta Radnóti Miklós nagy versét, Nem bírta hát címmel. Olvassátok el ezt a komoly költeményt!

 

a)      Írjatok röviden erről a barátról!

b)      Szerintetek melyek a vers legfontosabb szavai róla? Írjátok ki az idézetet!

c)      Keressetek a neten olyan illusztrációt a vershez, ami Radnóti versbe foglalt véleményét alátámasztja, igazolja – a halott barátról! (A talált illusztrációknak a linkje, azaz URL-címe is elég: könnyen megtaláljuk.)

 

  1. SZABADVERS (1+2+2+3= maximum 8 pont)

 

Radnóti Miklós sokat foglalkozott a szabadvers eredetével és természetével, írt is szabadverseket.  Ehhez kapcsolódnak az utánanézést igénylő kis kérdések.

 

a)      Melyik híres értekezésében, kinek a szabadverseiről fejtette ki gondolatait 1934-ben?

b)      Ki a „nyugatos” és ki az avantgarde eredetű szabadvers megteremtője? (Segítségül egy-egy szabadvers-cím: Öregség; Mesteremberek)

c)      Hogy határoznátok meg a szabadverset? Több forrásból is tájékozódjatok!

d)      Radnóti Miklósnak három kötetére is jellemző a szabadvers. Melyek ezek a kötetek? Említsetek mindegyik kötetből egy-egy tipikus szabadvers-címet! Olvassatok, keresgéljetek!

 

  1. ALKOTÁS  (0-5 pont)

 

Képzeljétek el, hogy iskolátok alsós diákjainak, élőszóban, röviden kell bemutatnotok a költőt a Radnóti-évfordulón, de úgy, hogy minden fontos dolog elhangozzék róla, életéről, műveiről, és a kisebbek is megértsék! Nehéz feladat, de három okos tizenéves meg tud birkózni vele. Mivel a kicsik csak rövid ideig tudnak figyelni, a terjedelem kb. egy gépelt oldalnyi lehet. Figyeljetek arra, hogy élőszóban másképp beszélünk, mint írásban…

 

  1. SZERKESZTÉS  (0-3 pont)

 

Állítsatok össze, azaz szerkesszetek egy 20 perces műsort Radnóti Miklós szerelmes verseiből – 14-16 éves közönségnek! A műsor címe legyen: A szerelmes költő.  Összekötő vagy aláfestő zenéket is tervezhettek a műsorhoz! Megoldásként csak a verscímeket kérjük a műsor sorrendjében (és az esetleges zenék szerzőjét, címét a megfelelő helyre „beszúrva”)

 

    

 
SŐT: KAKUKKOS
 
KALENDÁRIUM
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
KOMFORT
 
SMS-FAL (ÚJ)
 
CSEVEGÉS
Itt cseveghettek egymással, ha röviden, gyorsan mondani akartok valamit.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.